A Kossuth Alapítvány sok szeretettel vár mindenkit
Magyarnak Lenni Amerikában
című könyv bemutatójára a szerzővel, Antal-Ferencz Ildikóval
December 5-én,18:00 órától a washingtoni Kossuth Házba
A megszervezésre kerülő könyvbemutatón Antal-Ferencz Ildikó fog beszélgetni Náray Balázzsal, a közmédia washingtoni tudósítójával a két nyelven kiadott kötetről. Az eseményen lesz lehetőség megvásárolni és aláíratni a könyveket.
Regisztráció: rsvp@kossuthfoundation.org
A könyv II kötetéről:
Megjelent Antal-Ferencz Ildikó Magyarnak lenni Amerikában című diaszpóra-kötetének
második része. Míg az első kötetnél a lassan két és fél éve családjával Amerikában élő szerző
leginkább lakóhelyének vonzáskörzetét (New Jersey) térképezte fel magyar szemszögből,
addig a másodikban a keleti part mellett északi, nyugati és déli irányba is szélesedett az
interjúalanyok köre. Bár a 38 interjúalany élettörténete, neme, kora, szakmája ezúttal is
eltérő, mindannyian a diaszpóra magyar közösségei iránt elkötelezett emberek, ahogy az első
kötetben is. A második kötet elsősorban helyi és diaszpóra szintű egykori vagy jelenlegi
szervezeti vezetőkre fókuszál, de találhatunk benne tudományos vagy zenei területen
tevékenykedő magyarokat is, illetve olvashatunk benne különböző ösztöndíjprogramokat
igénybe vett fiatalokról is.
A szerzőről:
Antal-Ferencz Ildikó végzettsége szerint közgazdász, de szabadúszó újságíróként dolgozik
lassan tíz éve, és ezt a munkát folytatja az észak-amerikai diaszpórában is, ahova családja
2022 nyarán, férje munkája miatt költözött Budapestről az Egyesült Államokba. Három
gyermeküket azonnal beíratták a garfieldi magyar cserkészetbe, a montclair-i hétvégi magyar
iskolába és bekapcsolódtak a passaic-i Szent István r. k. magyar templom életébe is. Később
megismerkedtek New Brunswick viszonylag népes és aktív magyar közösségével, de
rendszeresen ellátogatnak a New York-i, illetve távolabbi államok magyar eseményeire is.
Feliratkozas emailen unicum+subscribe@googlegroups.com
Facebook https://www.facebook.com/groups/unicumdc/
---
Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok „Unicum" csoportjára.
Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z) unicum+unsubscribe@googlegroups.com címre.
A beszélgetés megtekintéséhez látogasson el ide: https://groups.google.com/d/msgid/unicum/CAJko5n1AQNmcPZFnGYHfgGfxPgGhoAk2kfVdJMAOwN6Ec93Jzw%40mail.gmail.com.
0 comments:
Post a Comment